„Aki álmomra ügyelt,
Hogyha gonosz hold kelt fel,
Ki a kedvemért jövőt remélt,
Az hogyan hagyhat el?
Aki járt minden úton,
Aki ismert minden szót,
Ki száz szavamnak hangot adott
Többé sose szól...
A szívben, ha mennydörög,
S a szemre felhő száll,
Zápor ha szakad, új folyó ha fakad,
Mért fáj?”
(Dzsungel könyve c. musical)
Távolról érkeztem, úton vagyok,
Tanúnak hívom a pillanatot,
Hogy pihenni vágyom, mert kínomra nincsen szó.
Magányom őrjítő, magányom szép,
Elhiszem kegyetlen ígéretét,
Néha magam is érzem, hogy egyedül lenni jó.
De nekem tudnom kell, hogy meddig még,
Hogy meddig tart még.
De nekem tudnom kell, hogy meddig még,
Hogy meddig tart még,
Hogy a láng meddig ég.
Lennie így kell, így lesz ez jó,
Magányom szava is vigasztaló,
De félek, hogy hiába,
Félek, hogy semmit sem ér,
Sötétlő völgyeken így kelek át,
Társamul hívom a vad éjszakát,
Küzdelem kell magammal, magamért.
De nekem tudnom kell, hogy meddig még,
Hogy meddig tart még.
De nekem tudnom kell, hogy meddig még,
Hogy meddig tart még,
Hogy a láng meddig ég.
Minden hazugság fárasztó már,
Tudnom kell azt, hogy valaki vár,
Másképp rettegni kezdek, és hagyom,
Hogy vigyen az ár.
Minden hazugság fárasztó már,
Tudnom kell azt, hogy valaki vár,
Másképp rettegni kezdek, és hagyom,
Hogy vigyen az ár.
De nekem tudnom kell, hogy meddig még,
Hogy meddig tart még.
De nekem tudnom kell, hogy meddig még,
Hogy meddig tart még,
Hogy a láng meddig ég.
Remegő kezű reggeleken,
Fáradó testem jelez nekem,
De bírnom kell így is, égessen belső tűz,
Magamból többet nem adhatok,
Születnek furcsa, és őrült dalok,
Valami kínoz, valami egyre űz.
De nekem tudnom kell, hogy meddig még,
Hogy meddig tart még.
De nekem tudnom kell, hogy meddig még,
Hogy meddig tart még,
Hogy a láng meddig ég.
Engem minden szó börtönbe zár,
Mert én minden szót hallottam már,
Hát némulj meg velem, hisz beszélni szinte fáj.
Engem minden szó börtönbe zár,
Mert én minden szót hallottam már,
Hát némulj meg velem, hisz beszélni szinte fáj.
