Most tanulok nálad nélkül élni...

Most tanulok nálad nélkül élni,
Megszokni, hogy nincs már a csoda,
Mely megtanított karjaid közt égni,
S mit megismételt minden éjszaka.

Most tanulok lemondani rólad,
Temetni a tegnap örömét.
Nem kérdezni magamtól, hogy hol vagy,
Ha fogva tart, ha rámtör a sötét.

Most tanulom feledni az arcod,
Most tanulom feledni a hangod,
S felemelni védőpajzs gyanánt
A könnyeimtől megtisztult magányt.

Most tanulok mindent visszakérni,
Amit az élet tőlem ellopott,
Most tanulok nálad nélkül élni,
- Iszonyú rossz tanítvány vagyok!

(Kovács Erzsi)

Rejtély...

Szabad létező...

Szabad az út, te dönthetsz, hova lépsz.
A szíved súg, hogy ne add fel, s odaérsz.
Nézd, ezer poklot látsz: de rajtad áll, hova állsz-,
ha társakat nem találsz, egy idegen bolygón jársz...

Ahogy a Tűz, ahogy a Szél,
szabad létező lettél-,
te vagy ma az élet, élj, ahogy szeretnél.
Te vagy a Tűz, te vagy a Szél,
utad végtelen-, ez a cél...
Minden élet, égi-földi testvér.

Szabad a tánc, 'míg nem győz csönd a zenén-,
ha unod már, csak lapozz túl a mesén!
Nézd, az is boldogság, hogy tart, hogy él a világ-,
bár nincsenek nagy csodák, de van, aki számít rád...

Ahogy a Tűz, ahogy a Szél,
szabad létező lettél-,
te vagy ma az élet, élj, ahogy szeretnél.
Te vagy a Tűz, te vagy a Szél,
utad végtelen-, ez a cél...
Minden élet, égi-földi testvér.

Sose volt, sose lesz...

Sose volt, sose lesz olyan, mint ő:
szerelem, szerelem, szívet szédítő...
Repülés, zuhanás, varázsolt vágy-,
szerelem, szerelem, a legszebb virág.

Refr.:
Az is jó világ, ha fáj a szív-,
ne sirasd, ne félj, csak táncba hív...
Ez is múlik majd, mint más idő:
megölel, megöl... csak játszik ő.

Sose volt, sose lesz csodásabb szín-,
szerelem, szerelem, sose múló kín.
Lebegés, lobogás, emésztő láz-,
szerelem, szerelem, a kinccsel vigyázz!

Legyen...

Számolom az elfogyó időt.
Rám hajolnak szürke háztetők.
Itt vagyok, de nem találsz sehol.
Kérdezel, de nincs ki válaszol.

Nappalok és hűvös éjszakák.
Álmaimban élnek csak tovább.
Indulok, a lelkem messze jár...
Angyalokkal táncoló madár.

Legyen egy út, egy nagy folyó!
Legyen egy dal nekem való!
Legyen egy hang, mi elkísér,
Mikor a csend a földhöz ér!

Legyen egy nap, mi tovább tart!
Vigyen a szív előre majd!
Legyen a föld és fent az ég
Csak az enyém, és csak a tiéd!

Véget ért már sok-sok harc talán,
De újak jönnek majd egymás után.
Miért hinnénk, hogy végül bárki győz?
Tavaszra vársz, de mégis itt az ősz.

Hátranézni hidd el nincs miért,
A tegnap úgyis végleg véget ért.
Indulunk, a lelkünk messze jár...
Angyalokkal táncoló madár.

Legyen egy út, egy nagy folyó!
Legyen egy dal nekem való!
Legyen egy hang, mi elkísér,
Mikor a csend a földhöz ér!

Legyen egy nap, mi tovább tart!
Vigyen a szív előre majd!
Legyen a föld és fent az ég
Csak az enyém, és csak a tiéd!

Hiszed-e még...

Ne-ne-ne csak a rozsdát nézd, lásd a csodát!
De kegyetlen rózsák, próbák várnak rád...
Ér-e még a neved, ég-e a bátor tűz?
Érted van a kaland-, merre és mért' menekülsz?

Refr.:

Hiszed-e még, hogy égi gyöngy a világ?
Hiszed-e még, hogy szíved verse virág?
Hiszed-e még hős álmaid igazán?
Hiszed-e még, hogy összetart a karaván?


Ne-ne-ne félj élni, ha nem megy dróton a tánc!
Szabad a tested, a lelked: nincs az a lánc...
Ódon éden amit kutatsz: egy szerelem-idő-,
ha ragyog a fényed, kincs lesz minden kő...

Még egy perc...

A holnap elrejt majd
Csak gyászvirágot hajt
Az élet eddig tart, még egy perc
Egy másik föld, más part
Hol más dalol más dalt
Majd ő hoz jót és bajt, mit érdemelsz

Még egy perc, átölelsz
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, most véget ér,
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel
Búcsúzz el…

A holnap holtnak lát
A szívem ellopták
Csak testem él tovább, még egy perc
Mégsem ordít vád
Csak könnyem ér hozzád
Csak egy perc talán, hogy végleg elfelejts

Még egy perc, átölelsz
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, véget ér
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel.

Még egy perc, átölelsz.
De el nem érlek már
Még egy perc, néma vers
Több idő nem jár
Ennyit ér, véget ér,
Súgd, hogy messze hív egy jel!
Te bennem élsz, de szíved mást felel

Búcsúzz el…

Hátha

Csak mondd magadnak, hátha elhiszed,
hogy kiheverhető, mint könnyű nátha,
hogy ami, úgy vélted, más senkinek
nem adatott meg, milliók sajátja:

érzés. Jön, múlik, fáj, de nem halálos,
jobb, ha felénél elhagyod: a szív
tovább álmodhat, s nem röhög a város,
új szenvedély majd új örömre hív,

csak mondd magadnak, csak hazudd magadnak,
csak hidd, hogy minden perc értéket adhat,
s feledhetők a lehetetlenek,

lelked már könnyű, új életet kezdhetsz,
semmi közöd szép tévedéseidhez:
mondd, mondd magadnak. Hátha elhiszed.

(Egyed Emese)

Búcsú egy régi baráttól

Meghaltál ? Élsz még ? Mindegy, úgysem értem.
A szél elfújta léted és neved.
Vagy tán a sors törölt le, mint egy írást
Barát voltál? Mindegy...Isten veled!

Felrémlik néha-néha kedves arcod
Egy - egy borultas őszi alkonyon
A remény olcsó, a hit drága jószág:
Hogy élsz, remélem, hinni nem tudom.

Ha a vadszőlőt kinn a szél cibálja
S sötéten leng az omladó falon,
Káprázó szemmel szinte-szinte látom,
Te nézel be hozzám az ablakon.

Te szólsz hozzám a zörrenő levélben,
Bús ködpalástban te jársz kedvesem,
Foszló árnyékod látom átsuhanni
A dérrel hintett, fáradt kerteken.

De lám, az ég oly szürke, szürke egyre
És nem idézi kérdő kék szemed...
Meghaltál? Élsz? Ki tudja, jobb talán így.
Barát voltál? Mindegy, Isten veled!

(Kamarás Klára)

Búcsú

Úgy érzem sikerült lezárni..., régi mese, csak a szerepek nem változtak, minden más igen. Már nem fáj, csak lehangol és ugyanakkor feldühít. Mától nem barát, csak egy ember, aki valaha az életem része volt. Mától csak egy felszínes ismerős, aki néha-néha felbukkan a múlt ködéből. Mától nem engedem többé, hogy elszomorítson.

Szóval: viszlát!

Ilyen is tud lenni...

"Két isteni orvosság tud csak segíteni, hogy elviseljük a valóság mérgét és ne haljunk bele idő előtt: az értelem és a közöny."

/Márai Sándor/




“Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat - legyenek azok bármilyen álmok.”
/Pearl Buck/




"A mondabeli tövismadár csak egyetlenegyszer énekel életében, de akkor szebben, minta föld bármilyen más teremtménye...Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben. Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára...Legalábbis a monda szerint.
A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg. Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol,amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon. De mi, amikor a tövisre felnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük."

/Colleen McCullough:Tövismadarak/

Valami elveszett

"...Valami elveszett!
Valami, valami szép
örökre elszállt, elenyész...
Valami pótolhatatlan,
valami egyetlenegy,
barátság, szerelem,
egy pálma-zöld sziget,
mely átdereng a párás tengeren;
vagy csak egy távoli nyár,
valami szép,
valami szép,
talán a legszebb
odaveszett
örökre már.
És nincs segítség.
S nincs rá magyarázat.
Csak belesimul szelíden a bánat
sikolya a diadal dallamába..."