Álmunk halála... / Már nem...

Félhomályban...

Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te elmerengve s égő vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
Titok maradt az szívünk rejtekén.
Talán a múlt viharzott át előtted
S előttem halkan tűnt fel a jelen...
...Neked talán már bántó, kínos álom
S nekem már kínos vágy a szerelem...

Hidd el, mi csupán csaljuk a világot,
Arcunkon is hazug az ifjúság,
Én nem török le illatos virágot
S neked sem kell már soha mirtusz-ág.
Én az álmod szeretném visszahozni,
Te tán szívembe vágyat oltanál -
Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:
Köztünk a múltnak tiltó romja áll!...

II.

A szívedbol egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívembe...
Egyedüli kincs tetőled:
- Amit adhatsz még nekem -
A szívedbol egy-egy sóhaj...

A szívemből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívedbe...
Oly kevés maradt a múltból...
Amit néked adhatok:
A szívemből egy-egy sóhaj...

III.

Ne vádoljunk senkit a múltért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp is lehetett volna -
Most már... mindennek vége van!...

Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.

Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyít minden bánatot...
Leolvasom sápadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!...

IV.

Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Mi is tudtunk még hinni valaha.
Ami hevünk volt, mind elfecséreltük
S ami hajnal volt, az most éjszaka.
Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal
Hamvadsz el lassan, némán, egyedül,
Én meg, szakítva emberrel, világgal,
Bolyongok árván, temetetlenül.

Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Magasba vont és így - a porba vitt.
Megnyugvás útját epedve se leltük,
Szívünkből végképp elszállott a hit.
...Olyan a színpad, mint a lant világa,
Kifosztja lelkünk s lelket mégsem ad -
A boldogságért küzdünk, mindhiába:
Boldognak lenni nekünk nem szabad!...

V.

Nem jó kép itt az "őszi napsugár",
Mit mi érzünk, nem késő szerelem.
A szerelem nem szánalomra vár
S te szánalomból érzel csak velem.
Én reszketek egyedül elkárhozni,
Magammal vinném beteg lelkedet...
De végzetünkkel mindhiába küzdünk:
Nekünk együtt még halni sem lehet!...

(Ady Endre)

Csak nézz rám...

Csak nézz rám! Kérlek, ne szólj!
A szemed mindent elmond.
Benne csillog a szerelem,
Megsimogat selymesen
Csillámként borítva testem.

Csak nézz rám! Kérlek, ne szólj!
Szemünk összeolvadó
Mélyében megfürdik lelkem,
Mint sziklákon futó csermely
Hűsítő, tiszta vizében.

Csak nézz rám! Kérlek, ne szólj!
Hamisan csengne a szó.
Mit szemed mesél vágyva,
Meghitt pillanat varázsa.
Szerelmes, őszinte hang.
A száj formálhat hazug szót,
De szememben elvesző
Szemed elárulja a valót.

Csak nézz rám! Kérlek ne szólj!
A csend nyugalmat adó
Végtelenében elveszek.
Érzem élni sejtjeimben
Az igaz, örök szerelmet.

(Helen Bereg)

Ajtók mögött...

Nézd, a fénykép álmot rejt
egy csók, egy nyár, egy kert...
most lángban álló múlt.

Nézd, mint Napfény-hercegnő:
szemedbe hit, remény, erő-,
ma szörnyű átok sújt...

Fogy az idő, bezár egy ajtó-,
titok a vér, a könny, a jajszó...
Ölel a bűn, a csókja fullaszt,
legyen erőd, vagy el sem bújhatsz már...
soha talán...
Itt 100 reményed máglyán ég-,
ez a tűz széttép!-Vagy elszöksz már,
vagy elmerűl a nyár...

Félsz, és fényed halvány láng,
a szíved száz szilánk...
de lesz,'ki óv és véd.

Csak szólj!-
a cinkos csönd kirabol-,
a sorsod másról szól,
lesz új világod még.

Fogy az idő...

Sírsz, álarc mélyén sírsz,
világ végét hívsz...
Csoda nincs, csak szép és jó-,
van a fény, a gyógyító...
érezned kell!

Fogy az idő....a tűz széttép!
Mondd, 'mért tűrnéd?
Bárhol élsz, majd rád talál:
mert nem felejt a nyár...

Itt vagy velem…

Álmaimban itt vagy velem

Itt vagy minden szívverésben,

A ragyogó csillagokban,

Itt vagy a Hold sugarában,

A hidegben, a homályban,

Itt vagy velem hóban, fagyban,

A felhőkben, madárdalban,

Itt vagy velem fényben, árnyban,

A záporban, a viharban,

Itt vagy a szellőben, forró nyárban,

Őszi arany lombhullásban,

Itt vagy minden mozdulatban,

A tegnapban, a holnapban,

Itt vagy minden gondolatban.

Itt vagy velem álmaimban.

(Szomorúfűz)

Nincs út...

Nincs út, ami feléd vezetne. Nincs út, ami tőled elvezet. Minden út, ami tőled távolodik, visszakanyarodik. Minden hozzád vezető út messzire kanyarog. Nem szeretem az utakat, nem szeretem az álmokat, nem szeretem a vágyakat. Nem vezetnek sehova. A falak bezárnak, vagy veled, vagy nélküled. Harmadik lehetőség nincs. A kilátástalan utak meggyötörnek, elégedetlenné, üressé, kiábrándulttá tesznek. Azt akarom, hogy ne keresselek, ne gyere hozzám, csak mindig itt legyél. Vagy ne legyél itt, de többé ne fájjál.

.kaktusz

Vagy szeret az ember, vagy szeretik...

Vagy szeret az ember, vagy szeretik. Ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadás nélkül tűri, hogy a másik szeresse.

"A szeretet azokat a könnyeket is meglátja, amelyeket nem sírtak el, és azokat a kéréseket is meghallja, amelyeket nem mertek kimondani."

(Szent-Gály Kata)

Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent.

Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.

Amikor együtt tudunk élni jó és rossz tulajdonságainkkal, akkor élünk együtt saját énünkkel.

Mindenkinek van egy árnyékénje. Hatalmadban áll a választás fény és árnyék között. Az árnyék nem azért lakozik benned, hogy elsötétítse a fényességet, hanem, hogy felhívja figyelmedet tökéletlenségeidre. Az erénynek csak egy fajtája van - az erény; a gonoszságnak ellenben számtalan.

Szeretnünk kell mások tévedéseit, hiszen a saját tévedéseinkbe egyenesen szerelmesek vagyunk.

Senki sem tökéletes, tudd ezt magadról is. Ha saját vétkeidet csupán apró botlásnak tartod, fogadd megértéssel mások hibáit...