Vannak emberek, akik arra születtek, hogy egyedül nézzenek szembe az élettel. Ez nem jó vagy rossz, egyszerűen ilyen az élet, és kész. (ez az egyik kedvenc idézetem, már-már mottóm)
Mi a fontosabb az életben? Hogy éljek, vagy hogy úgy tegyek, mintha élnék?
A szerelem nem a másik emberben van, hanem bennünk. Mi ébresztjük föl magunkban. De ahhoz, hogy fölébreszthessük, szükségünk van a másikra. Az életnek csak akkor van értelme, ha van kivel megosztani az érzéseinket. ( csak akkor van értelem? Csupa ellentmondásnak érzem ezt a mondatot. Miért kell egy másik ember, ahhoz, hogy teljes egészek legyünk?)
"Szerelmeim meghalnak, mielőtt megszületnének."
A szenvedély miatt az ember nem tud enni, aludni, dolgozni, megnyugodni. És sokan megijednek tőle, mert amikor megjelenik, összetör minden régit, ami az útjába kerül. Senki nem akarja szétrombolni az életét. Ezért sokan távol tudják tartani maguktól ezt a veszélyt, és képesek fönntartani egy olyan házat, s amely belülről már rothad. Ők a tudatosság mérnökei. Mások épp az ellenkezőjét gondolják: gondolkodás nélkül átadják magukat a szenvedélynek, és azt várják tőle, hogy minden problémájukra megoldást nyújtson. Kedvesükre hárítanak minden felelősséget, neki hálásak, ha boldogok, és őt !'
hibáztatják, ha boldogtalanok. Hol a fellegekben járnak, mert valami érthetetlen csoda történt velük, hol meg teljesen letörnek, mert valami váratlanul mindent összezúzott körülöttük.
Menekülni a szenvedély elől, vagy vakon engedelmeskedni neki - melyik hozzáállás a kevésbé pusztító? Nem tudom.
A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez.
A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Ezek a találkozások általában olyankor történnek, amikor valamilyen határhoz érünk: a lelkünknek meg kell halnia, hogy újjászülethessen. A találkozások megvárnak, de a legtöbbször éppen mi nem hagyjuk, hogy valóra váljanak. De ha végképp el vagyunk keseredve, ha már nincs mit veszítenünk - vagy ha éppen ellenkezőleg: imádjuk az életet -, az ismeretlen testet ölt, és a világ kifordul a négy sarkából.
Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban.
Minden embernek van egy vágya, ami csak az övé, és ez a vágy sokakat eltaszíthat tőle.
A világ élvezi a szenvedést és a fájdalmat. Szadista dolog végignézni mások szenvedését, és egyben mazochista is, mert tudjuk, hogy boldogabbak volnánk, ha nem tudnánk minderről a szörnyűségről, és mégis végignézzük, és gyakran együtt szenvedünk a szenvedőkkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése