A féltékeny ember önző ember. Nem a másikat félti - ahogy a szó jelentéséből kiindulva ez volna talán a definíció -, hanem az önmagának megszerzett "pozíciót". Féltékenység nem csak egy párkapcsolatban fordulhat elő, hanem barátságokban is, bár ott szerintem ritkább.
A féltékeny emberben felülkerekedik az ego, az önző én, amely birtokolni, uralkodni akar valamin. "Hozzám tartozol, enyém vagy" stb. Hasonló frázisok mindennaposak (lehetnek) egy párkapcsolatban. De így kell ennek lennie? Miért kell alárendelnem magam a másiknak, amikor én egy önálló élettel, önálló akarattal és gondolatokkal rendelkező autonóm lény vagyok? És miért is várnám el tőle ezt cserébe? Sok cikk szerint a féltékenység természetes reakció, egy egészséges mértékben még a kapcsolat épülését is szolgálhatja. (Hangsúlyozom, nem csak a szerelmi kapcsolatokról van ez esetben szó, de mivel ott fordul elő legtöbbször, így a példákat is onnan próbálom átültetni.) Sőt. Bizonyos embereknek még a hiúságát is legyezgeti, ha párjuk féltékeny rájuk. Kegyetlen játék ez, hiszen a féltékenység elsősorban szerintem önértékelési problémákból fakad, és ezt betetőzendő a másik fél iránt táplált bizalom megrendüléséről. Külön súlyosbítja a helyzetet, ha a másik szándékosan generálja a féltékenységet, ám ezzel maga alatt vágja a fát, hiszen a belé táplált bizalmat ássa alá, miközben a saját egóját simogatja. Egy kapcsolatnak nem arról kell(ene) szólnia, hogy ÉN mit kapok tőled, és TE mit adsz nekem. sokkal inkább, hogy TE mit kapsz tőlem, és ÉN mit adok neked...
Egyedül is képesek lehetünk arra, hogy felépítsük magunkban a boldogságot, amit aztán átadhatunk valakinek MEGOSZTHATJUK valakivel. Ha a saját boldogságunkat a másiktól várjuk, nem más mint önző kizsákmányolása annak az embernek, akit valójában szeretünk. És akkor, ha valaki szemet vet az általunk vélt boldogságunk "hordozójára", felvillan a vészjelző lámpa, és féltékenykedni kezdünk. Miért? Mert veszélyben érezzük a saját boldogságunkat. Nem őt féltjük, hogy mással is boldog lehet. Nem. Magunkat féltjük, mert meggyőződésünk, hogy mi csak vele lehetünk azok...
Ez azonban egy óriási zsákutca. Ha a boldogságunkat egyetlen embertől tesszük függővé, valójában kiszolgáltatjuk neki magunkat és görcsösen várjuk a pillanatot, hogy mikor leszünk végre boldogok. Erőltetéssel pedig nem lehet elérni. Az érzések nem működnek gombnyomásra, nem kiszámíthatóak. A boldogság nem feltételrendszerek függvénye. A boldogság benne van egy pohár vízben. Óriási dolgokat várunk, holott csak észre kéne vennünk a magunk körüli világban az örömöket. A pillanatot, egy elkapott mosolyt, a napsütést, az esőt... bármit. A boldogság apróságokon múlik. Csak ki kell próbálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése