Sóhajodba hal meg az eddig élő csend
égő füled tövéhez tapad édes csókom
finom érintésed több éhséget teremt
míg szívembe zárva nevetésed hordom.
Csintalan játékot űz arcodon a fény
buja szerelemre hívogat a lelkem
fogd meg az idő tévelygő kezét
és maradj meg örökre, örökre mellettem…
(Vörös liliom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése