Hiányodba szürkült este int,
emléked zörget az ablakon,
ajtót nyitok s beengedlek,
hanyadszorra, már nem tudom.
A szobába suhansz nesztelen,
nyomodban szétfoszlott álmaink,
és úgy mint eddig minden este,
egy ajándék, régi csókjaink.
De hajnalban majd eltűnsz újra,
magam leszek a néma csöndben,
vagy lehet, utánad indulok,
megkereslek az őszi ködben.
(Kormányos Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése