Hiányzol…
Nem kéred szavaimból szőtt takaróm, hol pedig fázós csontjaidról az ég felé dermed néma jajgatásod.
Rég lepereg rólad észrevétlen a napmeleg…Nem kérted soha, s máig nem nyújtod kezed, hogy megérintselek, ott hol nincs senki sem, hol már Te sem véled felfedezni mindazt,
mely a végtelenbe vinne el…
Mondd, hol tapadt meg a csend, ajkaidról vágyad hol lelem?
Mely pontodon ki s miért zárt ily nyithatatlan, titkos bús lakatra?
Miért van e rejtelem?
Mondd, mikor tűnik el belőled a fájdalom, hogy meghallhasd dalom?
Óh´ dehogy! Hisz az ott toporgó csókjaim sem jutnak be a falakon, nemhogy e pár szó, mit az érzés leírt…
… de tudd, esélye kevés, hogy túléljen így és ennyi bizonytalan holnapot.
Hiányzol.
Mirian
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése