Annyira kellesz,hogy - látod -
megtanultam hallgatni érte
annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet
gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.
Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat...
(Hervay Gizella)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése