Sebet ejtettél,
nem gyógyul.
Nem szólsz többé,
én sem szólok.
Jól van az így.
Majd,
mikor dacod lehanyatlik
amikor már rég nem leszek,
mikor a gyász nagy csöndje
ül a mézillatú tüskés akácra
és bíborral önti le a nap
a kéklő eget,
valamikori fénylő szavaim
elmédben,
mint vágtató mének
feldübörögnek,
szemed könnyeiként
kigördülnek,
akkor majd fájni fog az,
amin most nevetsz.
bs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése