Sápadtnak tűnsz a félhomályban,
és érzem, hogy én is az vagyok,
míg időtlen hálót sző a csend
te hallgatsz, és én is hallgatok.
Véget nem érő mozdulattal
ölel most minket a némaság,
magába zárja kimondatlan,
szerelmünk összes jajszavát.
(Kormányos Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése