Amikor egy megállíthatatlan erő egy legyőzhetetlen akadállyal szembesül
„...ezt a játékot, színdarabot ha úgy tetszik, Életeink óta játszuk és még hosszú emberöltőkön át küzdünk majd tovább...Én érted, Te ellenem...Ha nem lennél, nem lenne miért küzdenem, ha én nem lennék, nem lenne mitől védeni magad, Én sose lehetnék a megállíthatatlan erő, te sosem lehetnél a legyőzhetetlen akadály. Ez így van megírva, ez a sorsunk. A szüntelen harc és küzdelem, mosolyogva, vért izzadva, verejtékezve és könnyed mozdulatokkal. Te vagy a másik felem, ahogy én is egy egésszé egészítelek ki Téged. Ez a harc, a célünk...ez az ittlétünk értelme...megtanulni szeretni, feltétel nélkül, megtanulni megbocsájtani, megtanulni aggódni, törődni és feláldozni, mindketten megtanultunk. Sose lesz vége, mi mégis a végét várjuk. Ahogy a Jin és Jang úgy mi is folyamatosan örvénylünk, átcsapunk, majd tovább örvénylünk, mindig magunkban, de sosem a másik nélkül! Egyek vagyunk, egyszerre a legjobb barátok, és egyszerre a legádázabb ellenségek! Örökké!
Ez a legerősebb kapcsolat, ami valaha ember és ember, lélek és lélek között kialakulhat...”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése