Még mindig Popper P.-től...

"SÖTÉTBEN ÉS HIDEGBEN NEM LEHET ÉLNI. MEG KELL ŐRIZNÜNK ÖNMAGUNK ÉS KAPCSOLATAINK FÉNYÉT, MELEGÉT.

Gondolati háttér: MINDEN FÉNYFORRÁS ÉS MELEGSÉG KIALSZIK, KIHŰL, HA NEM KAP FŰTŐANYAGOT, TÁPLÁLÉKOT. A KAPCSOLATOK FŰTŐANYAGA A TÖRŐDÉS. KÉT EMBER EGYÜTTÉLÉSÉT LEGJOBBAN A MEGSZOKÁS, A MINDENNAPOK ELSZÜRKÜLÉSE VESZÉLYEZTETI. EGY TARTÓS EGYÜTTÉLÉSBEN IS JOGA VAN MINDENKINEK AHHOZ A GYENGÉDSÉGHEZ, CSÁBÍTÁSHOZ, TÖRŐDÉSHEZ, AZOKHOZ A HANGULATOKHOZ, AMELYEK AZ UDVARLÁS IDEJÉN TERMÉSZETESEK VOLTAK. ENÉLKÜL MINDEN KAPCSOLAT ELSÖTÉTEDIK ÉS KIHŰL. AZ OK LEGTÖBBSZÖR NEM IS A SZERETETLENSÉG, HANEM CSAK A KÉNYELMESSÉG ÉS A LUSTASÁG. TÚL NAGY ÁRAT KELL FIZETNI ÉRTE. AZ EMBER IS - MINT A NÖVÉNY - ARRAFELÉ FORDUL, AHONNÉT FÉNY ÉS MELEGSÉG SUGÁRZIK RÁ."

"A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni.

Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik."

"A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen.

Gondolati háttér: Gondolkodásunk fegyelmezetlensége következtében rengeteg fölösleges energiát pazarolunk el azzal, hogy túl sokat időzünk a múlt és a jövő irrealitásában. Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett, nem éljük át kellő mélységben és intenzitással. Ezért sokat tévedünk és mulasztunk. A jelenre kell elsősorban odafigyelni."

"Az ember oszthatatlan teljesség. Csak az egész embert lehet elfogadni vagy elutasítani.

Gondolati háttér: Az emberi kapcsolatok, kötések mindig az egész embernek szólnak. Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Nem "trancsírozhatunk" szét egy embert különböző sajátosságai szerint. Egyetlen kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van, és ha ilyen marad, kell-e nekem?"

"Ember vagyok. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi - sem bennem, sem másokban."

Gondolati háttér: Az életen nem lehet "makulátlan fehér palástban" végigsétálni. Önmagunkhoz kell hűnek lennünk, nem elképzelt ideálokat kergetnünk. Legtöbbször úgy gyötörjük meg magunkat, hogy kellő önismeret híján, irreálisan magasra emeljük a mércét. Olyat követelünk magunktól, aminek nem vagyunk képesek megfelelni. Így állandósulhat a bűntudatunk, a kudarcérzésünk. Emberi mértékek szerint kell ítélni, akár rólunk van szó, akár másokról. Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bőven elég a törekvés arra, hogy kicsit csiszolni próbáljunk magunkon. Ez elérhető, a tökéletesség eleve reménytelen. Sok minden zsúfolódik össze egy emberben: "sugár és salak" - ettől ember."

"A beszédem akkor lesz egy velem, ha jóakarattal igazat és fontosat mondok annak, akit megillet.

Gondolati háttér: Mennyi energiát fecséreltünk el fecsegésre, amikor üres szavakat váltottunk üres emberekkel. Sokat beszéltünk magunkról, keveset hallgattunk másokat. Már sok baj származott a fölösleges beszédből. Abból soha, ha hallgatni tudtunk. Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit - érdemes elmondani. És hallgathatunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk."

"Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk."

Gondolati háttér: Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az "adó-vevő berendezésünk". Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: "Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz."

"Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem."

Gondolati háttér: A többi élőlényhez viszonyítva az a specifikusan emberi bennünk, hogy személyiségek vagyunk, képesek vagyunk önmagunkat megismerni, megszereztük az "Én" élményét. Ebből fakad emberi méltóságunk. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Sokszor már addig sem jutunk el, hogy őszintén és bátran megismerjük belső valóságunkat, igényeinket. Máskor meg - noha jól tudjuk, hogy milyenek vagyunk és mire vágyunk - nem merünk ennek megfelelően élni. Az önmagának hazudó, környezetének folyton hamis szerepeket játszó ember megalázott lény. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belső tartást és emberi méltóságot."

"Rosszul gondolkozik az, aki a külsőleg megvalósíthatót összetéveszti a belsőleg lehetségessel."

Gondolati háttér: Az objektív valóság sokféle lehetőséget tár elénk. Ennél sokkal szűkebb az a tartomány, amire szubjektíve képesek vagyunk. A legértelmetlenebb, ha azza gyötörjük magunkat: Mi lett volna, ha...? Múltunkat elfogulatlanul vizsgálva egyértelműen láthatjuk, hogy bár sokféle út állt nyitva előttünk, mindig azt tettük és választottuk - amire belső lehetőségünk volt. Ezért nem lehet az életet "elrontani".

"EGY EMBERÉRT MINDENT VÁLLALNI KELL. EGY HELYZETÉRT NEM.

Gondolati háttér: Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól, nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik."

"Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk."

"ÉLETÜNK TÖRTÉNETE GYÖKEREK LEENGEDÉSÉBŐL ÉS FELSZEDÉSÉBŐL ÁLL. MINDKETTŐNEK ELJÖN AZ IDEJE.

Gondolati háttér: Minden kapcsolat történés, valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember."

„Az ember nem tulajdon. Az igazi kapcsolat két szabad ember társulásából keletkezik.”

Gondolati háttér: A birtoklás, a kizárólagosságra törekvés ősi ösztön. De boldogságot vagy szenvedést hoz-e nekünk és társunknak? S ha szenvedést, megalázottságot okoz, vajon szeretetből fakad-e? S ha nem szeretetből fakad, akkor van-e jogunk bármit is követelni a másiktól? Hiúságunk azt sugallja, hogy társunknak nem lehet öröme rajtunk kívül. De betölthetjük-e egy hosszú életen át egy másik ember létének horizontját? Az együttlétet éppúgy túl lehet adagolni, mint a gyógyszert: akkor már mérgez. Egy kapcsolat börtönné is válhat, telítődhet hazugsággal, lázadó fantáziákkal. Nemcsak társak vagyunk, hanem egy férfi és egy nő; saját életünk sokféle vetületével. Együtt élni csak belső szabadságban lehet.

„Minden emberi kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul. Addig él, amíg öröm adni és elfogadni.”

Az emberi kapcsolatok alapkérdése: Milyen igényeket elégít ki? Újra meg újra adunk és elfogadunk: gondolatokat, érzelmeket, életformát, biztonságot, szexuális örömöket. Krízis akkor keletkezik, ha már nem tudunk örömmel megadni és elfogadni –egymásnak és egymástól – mindazt, ami életünk egyensúlya szempontjából lényeges. Amíg igazán adni tudunk, nem érezzük áldozatnak, mert öröm számunkra a másik öröme. Amíg adni tudunk, tudunk elfogadni is. Az áldozathozatal érzése, a mérlegelés: ki jár jobban?; az elfogadást megakadályozó félelem vagy gőg; -ezek jelzik és egyben okozzák egy kapcsolat válságát, az összetartozás érzésének apályát




„Az felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait.”

Az ember része a világnak, az egyetemes törvények rá is vonatkoznak. Az emberi pszichikum is alapvető mozgatóereje az ellentétek egysége és harca. Ennek konkrét megnyilvánulási formája, hogy lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Őrizzük megszokott útjainkat, és változtatni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bűntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértődés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat.

„Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. A hetedik ajtó csukva maradhat.”

Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtet lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén ember együttélésének ez az igazi értelme. Az „Én” nem oldódhat fel a „Mi” élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények, örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.

A szép rögtön kell.
Az igazra alszunk egyet.

"Három fegyverünk van a szorongások ellen: a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány."

Szorongásaink, lelki bajaink jó része abból származik, hogy meglazult betagozódásunk a világ egészébe, hiányosak. Kozmikus kapcsolataink az emberekkel, az állatokkal, növényekkel, ásványokkal és az emberi kultúra által létrehozott alkotásokkal.

Lelki egyensúlyunk helyreáll, ha legalább három képességet kifejlesztünk magunkban. Tudunk jóban lenni a világgal - ez a kapcsolatteremtés képessége. Tudunk nemet mondani arra ,ami ellen erkölcsi érzékünk tiltakozik - ez a szembenállás képessége. Tudunk egyedül maradni, ha éppen arra van szükség - ez a vállat magány.

Ha csak az egyikre vagy a másikra vagyunk képesek, megbillen az egyensúlyunk. Egyoldalúvá torzul az életünk. A teljes ember tud örülni és együtt lenni, tud haragudni es javítani, tud szemközt maradni önmagával.

(Popper Péter: A belső utak könyve)