Tudod, arra gondoltam, jó lenne Veled a Csöndben, a lét tökéletes
csöndjében, amelyik oly távoli, talán nem is lehet utolérni, nem arra a síri,
halottira gondolok, mikor nem hallható motorzaj, a légy zümmögése se hallható,
mert olyankor ébrednek fel a gonosz szellemek, akik a kinti zaj múltával kezdik
gonosz játékukat, soha nem hallgatnak, mindegy, mit, valamit mindig mondanak,
hogy megtörjék a csöndet, talán félnek, mert kiderülhet, nincs is rájuk akkora
szükség, ha nincs zaj, kavicsot dobálnak a mozdulatlan vízbe, ne tudjon nyugodni
a lélek, nem is fontos, miről beszélnek, elég, ha folyton csak nyüzsögnek, soha
nem pihenhet tőlük a fáradt test, még kevésbé a harmóniára vágyó lélek, a
gondolatnélküliséget, a gondolat nélküli csöndet szeretném, a világosság
csöndjét, meg kéne tanulni valakitől, hogy kell elérni a lélek csendjét, a lélek
üdítő csendjét, a gondolat is gondolatot ébreszt, túl nagy tőlük a zaj, jó lenni
elvarrni a szálát mindnek, de hiába, az elvarrtak helyett ujjak születnek, az
egyik gondolat jön, a másik elmegy, gondolat szüli a gondolatot ,valamelyik
mindig itt lábatlankodik, talán a természettől kellene ellesni, hogyan csinálja,
kiülni a tópartra, és megtanulni, hogyan kell gondolatlanul gondtalannak lenni,
semmit se megfogalmazni, semmit sem tervezni, semmire sem emlékezni, csak éppen
ott lenni, harmóniában Veled, önmagammal, és a világgal.
.kaktusz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése